Csöndedre lelni...

vers_mindenkinek.jpg

Csöndedre lelni...

- 2018 -

 

Mindenki tartozni akar valahová,

mint ahogy a tartozik is beállt társnak a mindenki alá.

S minap, amikor a csend ölében ültem,

megéltem mélyeket, lejteket és benéztem én is minden rejtek alá.

 

Láttalak téged is, ahogyan futottál keresve önmagad,

ahogy csak táguló pupillával csodálkozva ültél a csillagok alatt.

Láttalak élni és zuhanni a saját csönded felé,

ahogyan kerested a kirakóvá hullott jelöletlen lélekdarabjaidat.

 

Láttalak félni és tudtam, hogy pont olyan vagyok, mint te,

pont úgy tartozom hozzád, mint a nesz az éjjelek csöndjeibe.

Láttalak merengeni téged azon, hogy az életed mennyit ér,

amikor semmit kapva mindennel fizettél a nem döntéseidért.

 

Láttalak felállni onnan, ahol emberek csak lefelé zuhannak,

ahol a mélység csak kezdete egy sokkal hatalmasabbnak.

Láttalak kötelet vetni a szakadék szélén, ahonnan még senki nem tért vissza,

s láttalak, ahogyan csak tiszta vagy és üldözött, mint aki az utolsó vacsora borát issza.

 

Láttalak magabiztosan szembenézni a féktelen haraggal, ami benned él,

hogy megfékezd a pánikot, amikor tanítással fizettél minden tettedért.

Láttalak csecsemőpózban meztelen reszketve siratni rongyosnak hitt életed,

s láttam, amikor ajándékkal fizette meg és gyermekekkel jóságodat a Te Istened.

 

Láttalak ordítani és elindítani a hurrikánt, mi lelkedből ilyenkor szabadul fel,

elsöpörve mindent, ami addigi életedben fontos volt, van, vagy csak égig emel.

S láttalak, amikor szögelted a deszkákat lelked megfáradt ablakaira egyre,

így védve magadtól szeretteidet, hogy a belőled kitörő vihart csak bezárd, a belső végtelenedbe.

 

Láttalak feledni az érzést és kősziklaként végsőkig védekezni,

a szerető társakat, barátokat bántani oktalan, s két álom közt e szégyentől nem lélegezni.

Láttalak gyengének, miközben gyermekeid szemében te a legnagyobb hős voltál,

 s hősnek is láttalak, amikor hegyként meredtél föléjük és értük mégis gyengeséggel válaszoltál.

 

Láttalak kétségbe esve szeretett testvéred könnyek közt temetni,

tér és idő közt a sok miértet keresve, transzban csak céltalan lebegni.

Láttalak megbánón nézni és bűnbocsánatért éjeken térdepelni,

s másnap ugyanazt a vétket, emberi gyarlóságból mindunt elkövetni.

 

S látlak most is, hogyan vívod emberként belső harcaid, hogy miként leleled meg a csönded itt,

ebben az arctalan világban, ahol mindenki bezárja, de te mégis simogatásra tárod ökleid.

S látom, ahogy a végtelen mindent keresed, s iránynak csak a leszületett gyermeki lényed ragyog,

igen látlak, ott téged most is a tükörben, ahogy neked beszélek éppen, mert az is én magam vagyok.

 

Mert mindenki tartozni akar valahová,

s mindenki egy senkiként kezdi, majd válik túlélő zombivá.

Ezért próbálom magamat emlékeztetni arra, hogy minden nap jónak lenni kell,

hogy ne egy megkeseredett vénember legyek majd, aki lelkének csendjére csak halálán, angyalok ölében lel.

Címkék: Slam