Nem a vérség köt össze, hanem az együttlét!

Mi játszódik le az apákban válás után?

 valas_utan.jpg

Azt hiszem ez egy olyan téma, amiről még férfi körökben is ritkán hallhatsz, hiszen a legtöbb férfi és apa ennek a témának a valós lelki megéléseit igyekszik a legjobban titkolni mások előtt. Persze baráti körben, vagy közelálló családtagok számára gyakran beszélnek róla, de csak érintőlegesen, mert az igazi okok, azok a valós megélések, amelyek bennük ilyenkor férfiakban lejátszódnak, azok a sírig kísérik általában bennünket.

Úgy gondoltam, hogy mégis felszínre hozom ezt a témát, hiszen sokszor téves képzetek torzítják és fedik el a valóságot erről a kérdésről. Sokszor hallunk női körökben erről a témáról, de a férfi oldalt homály fedi. Mi az ok, ami miatt erről nem beszélünk mi férfiak? ...Talán azért mert ez a lelki mélység már fájdalmas sebeket szaggat fel az apai szívekben a legtöbbször. Nem akarunk elgyengülni, azt szeretnénk ha azt gondolák mások, hogy mi kemények vagyunk és túlélők, nekünk semmi nem fáj? Szeretnék ezzel a cikkel például szolgálni minden olyan férfinak és apának, aki őrlődik ebben a témában, hogy nem kell félned szembenézni a megéléseiddel és merj bátran beszélni erről! Nekem sem könnyű hidd el, mert engem is érint!

A cikk elején először is engedjétek meg, hogy a címet kicsit kifejtsem nektek. "Nem a vérség köt össze, hanem az együttlét!" Ezt először egy olyan férfi szájából hallottam, akivel sokat beszéltem erről a témáról és ő is, mint sokan mások már kétszer is átment a válás intézményén és két házasságból, két gyerekkel a háta mögött, ma egyedül él. Ő mesélte el nekem, hogy valójában rájött arra, hogy ha elválsz akkor az az idő, amit már nem töltesz a gyermekeiddel mennyire hiányzik az életedből és keresed a lehetőséget, hogy mikor lehetsz velük. Ő úgy véli, ahhoz, hogy a gyermekeidnek az az apakép lehess, amit mindig is szerettél volna megadni, akkor nem hagyhatod a megéléseidben elveszni magad és bármilyen okból és módon is ért véget a házasságod, vagy a párkapcsolatod, neked mindig és mindenkor ott kell állnod a gyermekid mellet százon. Ahogyan telik az idő és Te nem vagy ott, bizony a gyermekek egyre eltávolodnak tőled és, ha már évek telnek el két találkozás között, akkor hiába a vérség, ott már csak genetikai apa maradsz. Ezért ő azt vallja, hogy nem a vérség köt össze bennünket, apákat a gyermekeinkkel, hanem az együttlét. Ez a nagyszerű, általam csodálatra méltó és bölcs férfi a jelenlegi apósom!

Kanyarodjunk rá a témánkra és szedjük össze azokat  a legfontosabb tényezőket, amin egy férfi lélek a válás utáni időszakban és azt azt követő periódusokban átmegy az apaságban.

A válás utáni közvetlen időszak:

Ebben az időszakban a férfiak nagyon nehezen élik meg, hogy az addigi megszokott dolgaik, az hogy vár otthon a család, vagy a gyermeked szalad, ha meglát az ajtó felé, mert csak rád várt egész nap és az ehhez hasonló boldog momentumok eltűnnek egyik pillanatról a másikra. Hiába költöztél el és azt hihetnéd, hogy az egyedül lét, majd segít feldolgozni a történéseket, ez az örvény csak levisz a mélybe a legtöbbször. Csak üresség van, a lakás a hangok nélkül és az élet nélkül, ami körbe vett addig. Hiányoznak dolgok, megszokások és minden, ami korábbi életedben természetes volt. Az ok ami miatt vége lett a kapcsolatodnak nem is lényeges, mert az sem segít, ha találsz egy párt azonnal, maximum van akinek kipanaszkodd magad, de a lelked legmélyén nem tudod függetleníteni a dolgokat. Fontos, hogy bármilyen formában folytatod és esetleg harcolsz még a válóperben az, hogy a gyermeked közelségéhez ragaszkodj foggal körömmel! Ő sokkal keményebb dolgokon megy keresztül, mint Te felnőttként, hiszen sok esetben nem tudják a gyermekek, hogy mit történik velük, hanem egyszerűen csak szembesülnek a tényekkel. Gyakori eset az is, hogy nyilván az anyák próbálják elmagyarázni a gyereknek, hogy mi is történt kettőtök között, de vagy nem a valóságot mondják, vagy fűszerezik az ő fájdalmas női megéléseikkel. Ne felejtsd el, hogy ők is hasonló dolgokon mennek keresztül, mint Te csak női oldalon. Bármennyire utáltad is már a végén, a feleséged, a párod volt ezt sosem felejtheted el! Ezért roppant fontos, hogy ne csak ő mondja el a gyereknek mi történt, hanem együtt tegyétek ezt meg, még ha nehéz is a volt párodat elviselni, a gyerek egy életre összeköt! A gyermeked nem csak anyát, hanem apát is akarja hallani és tiszteld meg a őt, ha már így döntöttetek, vagy szétmentetek bármi okból, hogy legalább neki nem hazudsz! Neki soha! Ezt vésd az eszedbe, mert később megbosszulja magát!

Kinél legyen a gyerek?:

Ez a kérdés szinte az összes harcos apában lejátszódik, mivel semelyikünk nem szívesen akarja maga mellől elengedni a gyermekét, akit imád. DE! Van egy kis aprócska bökkenő! Már nem kettőtöknél lesz, hanem valakinél. Nálad, vagy a párodnál! Igen, de mi férfiak mégis sokszor perre megyünk, hogy elvegyük az anyától a gyereket. Miért akarjuk ezt? Azt hiszed én nem így akartam a  lelkem legmélyén? Én nem gyártottam le minden indokot, miért ne az exemnél legyen a gyerek? Nagyon is igen. Csak volt egy tény, amire nem gondoltam akkor, hogy  a gyereknek mi lenne a legjobb? Ezt hajlamosak vagyunk kifelejteni a volt feleségünkkel zajló játszmákból, végül is a legfontosabb tényezőt, hogy ez nem rólunk szól elsősorban, hanem a gyerekünkről! Tedd fel magadban a kérdéseket: Valóban fel tudod nevelni, úgy mint egy anya tudná érzelmileg? Képes vagy a munkahelyedet is feladni, vagy változtatni, csak hogy megold az óvoda iskola problémáit? Mi van, ha nincsenek már nagyszülők akik segítsenek, hogy oldod meg? Tényleg tisztában vagy azzal, hogy mit kell tenni a háztartásban egy gyerekért, mindezt úgy, hogy még tudj vele kellően foglalkozni és tanulni, de közben légy mintadolgozó a munkahelyeden? Alá tudod magad rendelni csak a gyereknek a legnagyobb alázattal, hogy csak ő és senki más mindenek előtt? Már nem tudsz szabadon keddenként focizni, edzeni a haverokkal, mert neked más dolgod van? Sőt mi több, a szórakozás, mint olyan az szinte az lesz, ami  a gyermekeddel közös program? Kinek kiabált esténként, ha beteg volt neked, vagy az anyjának, hogy menjen be hozzá? Vagy Te átaludtad az éjszakát és csak reggel mesélték el neked mi volt? Ha majd megkérdezi a gyerek, hol van az anyja, tudsz neki olyat mondani, amitől ő valóban megnyugszik? Képes vagy a megéléseiden felül emelkedni és a fájdalmaidon annyira, hogy ezeket bevállald, úgy hogy ne egy összezuhant apát lásson a gyermeked? Ha mindezekre képes vagy, akkor menj bele! Én nem szégyenlem, úgy éreztem nem lennék képes mindenre, pedig a házimunka sem ált tőlem távol soha, sőt szerető apa is voltam. Elhitettem magammal, milyen fontos vagyok és a nejem egy internetes kapcsolat után lelépett egy másik férfival. Ez van! Köszönet érte neki! Lehet sosem tudtam volna ugyanezt megcsinálni, de mára már hálás vagyok érte, hogy ő meglépte! Pedig hidd el, nem voltam rossz apa, sem férj az én megélésemben soha! Mégis bevallottam magamnak, hogy képtelen vagyok rá és vajon Te megmered tenni ugyanezt?  Hogy szembenézz ezekkel e tényekkel, mielőtt nekiugrassz a gyermekelhelyezési pernek? Lássuk be, bármilyen férfi élharcos jogvédő is vagy, a felelősség és kötelesség kérdéskörében nem tudjuk pótolni a nőket! Másra vagyunk kódolva ugyan is! Bár sok mindent megoldanánk, de az sose lenne ugyanolyan!

Nemrégiben olvastam egy könyvet, ami egy apáról szólt aki egyedül nevelte a fiát. Olvasd el, mindent megértesz majd! Tony Parsons: Apa és fia ez a címe.

Látogatás a gyermekednél:

Alaphelyzet, hogy a bíróságon vagy így, vagy úgy meg fogtok egyezni a láthatásban. Vagy nem, de akkor a bíró majd kijelöli az időpontokat. Ennek mindig ez a vége ne áltasd magad. Lehet rosszabb, mert eltiltanak tőle és távol tartási végzést kapsz. Ezt most hagyjuk...A lényeg, hogy tartsd a kapcsolatot a gyermekeiddel, ne ess abba a hibába, hogy sokat dolgozol és elfelejted felhívni, vagy most közbe jött valami és nem tudod elhozni, vagy csupán a volt párodat nem tudod elérni belenyugodsz és otthon mérgelődsz magadban. Viszont ha megígérted a gyereknek, hogy hívod, vagy mész, akkor tedd azt! Nincs kifogás! Ne felejtsd a példamutatást! Egy férfi ígérete mindig kötelez! Egy apa szava szentírás! Legalább is a gyerekeknél így van! Mi van, ha mégis olyan dolog jött közbe, hogy nem tudod megtenni? Akkor se az anyján keresztül üzenj, hogy nem mész hanem hívd fel és, ha már akkora, hogy tudsz vele beszélni Te mond el neki! Nem azért, mert az anyja hazudik, van olyan is, de az kit érdekel? Azért mert a Te gyereked, a Te ígéreted és a te szavaid számítanak! Te nem tudsz menni! Értesd meg vele, hogy miért van és ami még fontosabb, hogy mikor és hogyan fogjátok ezt pótolni! Olyat ígérj, amit be is fogsz tartani, ne feledd! Tudod a gyermekeknél ez általában úgy csapódik le, amikor a szüleik elválnak, hogy magukat hibáztatják titkon és rettenetesen feszülnek ettől belül. Főleg, ha nem magyaráztátok el neki mi is zajlik! Segíts neki megérteni a történéseket! Mindig erősítsd meg ezekkel a szavakkal: "Soha nem tudsz olyat tenni, ami miatt apa ne szeretne és soha nem lesz olyan, amit nem fogok neked őszintén elmondani!" Kemény szavak, én is alkalmazom és én is tanultam ezt a technikát, de beválik és tényleg működik. Megnyugszik tőle a gyermeked. Persze ehhez az kell, hogy korábban se hazudj neki! Vedd emberszámba, ő nem csak egy gyerek, hanem egy érző lélek, ezért tiszteld meg azzal, hogy nem hazudsz neki!

Új kapcsolat egy apa életében:

Köztudott tény, hogy a férfiak hamarabb találnak új kapcsolatot a válás után, viszont a kapcsolat minőségéről most ebben a cikkben nem írnék. Sokszor okoz problémát a férfiaknak, hogy hogyan mondják el a gyermekeknek, hogy van egy új nő is az életükben? Szinte bizonyos. Nem is könnyű feladat. Viszont, ha nem hazudtál a gyermekednek korábban sem és tartod vele a kapcsolatot, sokat vagytok együtt, akkor ez sokat segít. Beszéld meg a volt pároddal is ezt, bármennyire elutasító, vagy rád vágja az ajtót! Ne azért, hogy megalázd ezzel, hanem mert joga van tudni, hogy a közös gyermeketekkel mi történik, ha elviszed! Tiszteld meg annyira őt is, hogy erről beszéltek! Az, hogy ezen már ő befeszül, az meg nem a Te cuccod!  A lényeg, ne a gyerektől tudja, meg, amikor Te hazaviszed, hanem tőled! A gyerekek nagyon elfogadóak tudnak lenni, vagy éppen ellenkezőleg. Ők örülnek, ha téged boldognak látnak és eleinte nem is az fogja őket érdekelni, hogy ki, hanem hogy belőled milyen férfit vált ki. Ha te boldog vagy ő ettől boldogabb lesz, ne félj vele erről beszélni. Egy hibát viszont sose kövess el! Amikor az új párodat bemutatod neki, akkor valamiféle szégyen érzeted legyen miatta, hogy már apa vagy, mert ezt a gyerek érzi! Azt meg pláne ne, hogy az új párodat teszed a gyermeked elé egy vitás szituációban, ha nem a párodnak van igaza. Lehet félsz, hogy elveszíted a csodás új kapcsolatodat, ha a gyerek mellé állsz, vagy később hallgatnod kell majd tőle, hogy nem neki adtál igazat! De tudod mit, magasról sz...d le! Te mindig apa leszel, már nem csak egy férfi vagy, hanem elsősorban apa! Mindig is az leszel! Ha ő így nem fogad el, akkor ő nem a Te ideális párod, csak Te képzeled be magadnak! Ha pedig hazudtál a párodnak a korábbi életedről és a gyerek által felszínre jönnek dolgok, amiket Te dugdostál, akkor magadra vess. Miért hazudozol?! Akkor nem önmagadat adtad az új kapcsolatodban sem! Jogos, ha kidob!

Kicsit hosszúra sikeredett cikkemnek a fő célja az volt, hogy segíteni tudjak azoknak az apáknak és férfiaknak, aki most ezen mennek keresztül, vagy már túl vannak rajta és mégsem sikerülnek ezek a dolgok úgy, ahogyan ők szeretnék. Segítsek rávilágítani, nem vagytok egyedül és nincs könnyű dolgotok! Viszont ne dugjátok homokba a fejetek, mert felelősséggel tartoztok azért, akinek életet adtatok! Kérjetek segítséget, ha nem megy vannak szakemberek, akik tudnak segíteni! Ez a blog is azért jött létre, hogy kérj tanácsot a férfi társaktól, ha vannak dilemmáid!

Sose feled, ha Te eltűnsz a gyermeked életéből, vagy nem jól döntesz, akkor olyan ez, mintha bedobnád a gladiátor arénába fegyverek és páncél nélkül, hogy küzdje le az oroszlánokat. Kimenetele mindig lesz a küzdelmének, mert vagy túléli, amit nem neked köszönhet, de a sebeket amiket szerzett azt viszont sosem tudja eltakarni, mert te nem adtál neki fegyvert és páncélt a küzdelemhez. Vagy agresszív vérszomjas vadállattá változik és képtelen lesz emberként létezni tovább, csak gyilkológépként és egész életében rombolni fog és nem csak a maga életét teszi tönkre, hanem másokét is. Vagy egy életre nyomorék lesz a küzdelem után, akinek sohasem adatik meg az a csodás Isteni ajándék, mint ami neked, hogy egészséges és boldog apává váljon! A döntés a tiéd! Egy cél lebegjen a szemed előtt, hogy mindent a gyermekeidért teszel, minden más cél csak másodlagos! Hogy fáj? Biztosan nagyon, de légy harcos férfi! Legyen benned minden igaz harcos apa jelleme: alázat, elfogadás, megértés, tisztelet, kitartás, őszinteség és legfőképp mély apai szeretet a gyermekeid felé és akkor bármilyen nehéz is a Te utad, mert ezt senki sem firtatja, akkor a gyermekeid felnéznek majd rád és követni fognak!

Amennyiben tetszett a téma, vagy segítségre szorulsz, vagy csak segítenél Te is más férfitársaknak, akkor ne fogd vissza magad és kommentelj! Tiszteld annyira a témát és az olvasókat, hogy méltón hozzászólsz! Ha nem megy, akkor inkább hallgass mindenkinek jobb lesz úgy és gyere vissza, ha már tudsz, mersz és akarsz beszélni róla! Kövesd a témáinkat napról-napra! Köszönöm az idődet! ;)

 

 

Címkék: Apa