Reggel a körúton

 Az ébredő körúton ma lopva járt a reggel,

csak egy trolibusz hangja szállt a tömeggel,

miközben én lassan, de a nép csak szaladt,

nem tudtam én állok, vagy csak a körút halad.

Balra nézve hetykén, csak úgy bal váll fölött,

láttam, hogy egy padra az Isten beköltözött,

szakállán a hiány fájdalma sárgán, ami csupán maradt,

ahogy csikket szedett a hajnal, egy kopott ablak alatt.

Hé, Te ott ember! Mutattam a padra,

hol előbb még a deres öreg úr a szakállát matatta.

Ki vagy Te, hogy eddig még sohasem láttalak

tán hajlékot vetettél itt a szabad ég alatt?

Mondd, miért nem szólsz, amikor én hozzád beszélek?

Azonnal felbe is szakított… mert én épp e helyen élek,

és én sem rontottam be hozzád a te otthonod okán,

csupán mert meglátlak és nem voltam még Budán.

Körbe néztem s körötte, pár ruha s egy-két viseltesebb zacskó,

egy apró kutya csaholt egy szíjon, tán keverék vagy tacskó,

mint hű társ, ember és állat kiknek menedéke a kék ég

együtt lakott Isten a csenddel, s viselte a nyomornak rút képét.

Bámultam őt, csak mintha ott sem lennék,

hogy virrad a remény egy testben, mint egy kedves emlék

s elégedetten, rám sem nézve csupán tette a dolgát,

mint szabad madár, kicsak repülés után búbozza a tollát.

Nem haragszol tán meg, hogy megálltam nálad egy szóra,

így fordítottam a csendet egy kínos apropóra, hogy

nem mondanád - e el nekem, hogy mégis mitől vagy ilyen boldog,

miközben nyomorban élsz, a szemed mosolytól csillog?

Mondd nem bánod - e, hogy az emberek gyakran csak leköpnek,

miközben tenyered szétnyitva gyóntatod a sok könnyet,

hol az ember csak vadállat, kinek képzelt hatalom a száján,

miközben Te élsz, bennük csak ott rohad a Sátán?

Mondd szoktál - e félni a reggeltől, hogy egyszer nem jő?

S remegve sírni a tegnaptól, amiben keserves emlék csak a bölcső.

Neked is görcsbe szorul a gyomrod, ha rád is átkot szór a hazád,

te is hallod füledben zúgni, mennynek és pokolnak kínkeserves szavát?

Hallgass fiam, hisz a csend ma a legnemesebb mérték,

ne panaszkodj inkább élj, hisz minden élet érték,

S hogy az ember ne ostorozza korbáccsal magát,

maradj csendben és figyeld, némán halljad a Te Istened szavát.

Látod nekem a megbocsájtás és a hitem fényesen világít mellemen,

nem félek mert, ha az Isten velem van, akkor ki lehet ellenem?

Most eredj és békélj meg Te is mindennel, mi benned szomorú,

én boldog vagyok mindentől mit kaptam, mert ez nem töviskoszorú.

Ott hagytam és ott bal váll fölött néztem megint csak vissza,

egy emberre, ki az életben, a hitben, Isten éltető vizét issza.

Azóta is álmomban az emlék, a reggeli körúton gyakran sejlik elő,

ahogyan bort bontott a hajnal, egymás hátának dőlve mesélt a csend és az elmúló idő.

Amennyiben tetszett a téma, a vers kommentben mondd el Te is a véleményedet! Köszönöm az idődet! ;)