Miért félnek annyira a férfiak az egyedülléttől?

Fedezd fel Önmagad!

Egyre többet hallok mindenféle fórumokon és a való életben is arról, hogy a férfiak egyik legnagyobb félelme az egyedüllét. Úgy döntöttem, hogy írok erről és egy másik aspektusból is rávilágítok erre a kérdéskörre. Nekem elsőre egy fura dolog jutott eszembe a bibliából a témával kapcsolatban. Amikor is Ádám, mellé teremti az Isten a nőt Évát, hogy ne legyen egyedül. Valóban ilyen ősi félelem faktor lenne bennük férfiakban ez? Aztán pedig eszembe jutott pár nagy tanító a világtörténelemből, akik egyedül élték az életüket és hatalmas hatást gyakoroltak az emberiségre. Ők vajon hogyan oldották meg azt, hogy túl legyenek az egyedülléttől való félelmeiken?

city-1759377_960_720.jpg

Számos Férfi társam a szűk környezetemben beszélt már nekem erről, hogy amikor túl voltak egy kapcsolaton, azonnal beleléptek egy másikba, hogy tompítsák az egyedüllét érzését. Most arról nem szeretnék beszélni, hogy ez jó e, vagy sem, inkább az alap gondolatról. Persze ismerek olyan férfiakat is, akik egyedül élnek és kívülről szemlélve egésznek és kereknek látszanak.

Meggyőződésem, hogy ez a félelem faktor egy többszintű halmazegyüttes. Nekem a hagyma jutott róla eszembe hasonlatként. Ha elkezded lebontani a héját egyre mélyebbre kerülsz és a legbensőbb magocskáját megtalálva ott rejlik a valódi ok. Viszont, ahogyan Egyre mélyebbre ásol a héjak leszedése közben, egyre jobban csípi a szemed. Hát így van ez a saját belső lelkivilágunkkal is, bizony mire a mélyére érsz, akkora már annyi dologgal szembesültél, amivel nem akartál, hogy ott rádöbbensz, nincs is már mitől félned. ODa eljutni viszont nem egyszerű. Sőt sokszor nem is megy elsőre, de még másodikra sem, hogy neki kezdj egyáltalán. Mire a végére érsz lehet vége is lesz az életednek. Hát ez van... Van, aki pedig sosem jut el odáig, hogy megkeresse a benne rejlő egyedülléttől való félelem legbensőbb okait, mert még azonosítani sem tudja, hogy ez az a félelem benne.

A világtörténelem legnagyobb és legismertebb spirituális tanítói sokat beszélnek az egyedüllétről. Arról, hogy milyen csodákra lelsz önmagadban és mennyire közel kerülsz valamihez, ami kézzel megfoghatatlan és hihetetlen nagy erő. Van aki, hitnek, van aki forrásnak, van aki Istennek  - és még számos módon leírják - nevezi, de mindegyikben egy dolog a lényeg, hogy csodálatos találkozásnak és utazásnak titulálják. Akkor vajon a 21. század emberének és férfiainak miért nem sikerül ettől a félelem faktortól megszabadulnia?

A véleményem nekem az, hogy egy olyan materiális valóságot sulykolnak a férfiakban manapság, nevezzük anyagi illúziónak amely, ha mögé nézel sosem létezett és valójában tévút. Nem azt szeretném ezzel mondani, hogy nincs szükség az anyagiakra, hiszen ez is egyfajta síkja a létezésnek, de nem a kiindulópontja és nem is lehet a végcél egy férfi számára. Erre számos milliárdos példája rávilágított már mid van, ha pénzed van és mi az ami hiányzik. Elméletem szerint a megfelelés intézménye ehhez kiváló táptalaj. Azt kell érezned egész életedben, hogy szükséged van visszaigazolásokra, ahhoz a külvilágból, hogy tudd jó úton jársz e? Jól néZel e ki testi valódban? Még sorolhatnám a közhelyeket, de talán a lényeg az, hogy azt mondatják veled, hogy ezek nélkül Te nem vagy önmagad. Te nem tudod a visszaigazolások nélkül a válaszokat megkapni és ezeket csak hamis értékképzetek adhatják meg neked. Tehát keress magadnak valamit, valakit, hogy visszaigazolja a külsőd és a belsőd, a tetteid helyességét. De minek is?

Gondolj csak bele, mi zajlik az életedben. Mintha mindig csak arról tudnál beszélni, hogy mások mit gondolnak rólad? Hogyan látnak téged? Persze a social média platformok is ezt erősítik mindenkiben, hogy igen is tedd ki minden mozzanatod a közösségi térbe és majd lájkolják. Mintha megmondhatná a világ és számítana a Te életfeladatod és sorsod szempontjából, hogy Gizi néninek tetszik, az amit már Te is lájkoltál és Béla bácsi éppen milyen virtuális játékkal játszik a közösségi médiában és milyen eredményei vannak ott. Még a temetés is lájk generáló tényező és a gyász is közösségi média esemény. Mi ezzel a cél? Egyszerű. Függőség kialakítása a véleménynyilvánítás és visszaigazolások felé. Vannak bizonyos érzések, amelyek átadása az érintett felé szerintem lehetetlen személyes kapcsolódás nélkül. Még ha, ez már nem is divat, én inkább megölelem a gyászolót szavak nélkül, lájk helyett. 2016 = lájk = jelenlét. Mi van, ha nem lájkolják a képed? Van, aki ettől képes depresszióba esni. Naná, hogy félni fogsz, mert úgy érzed téged senki sem szeret. Te szegény olyan egyedül vagy... Beteg dolgok ezek...ez az én véleményem. Komolyra fordítva a szót, a visszaigazolások hiánya az egyik legerősebb faktora ennek a félelemegyüttesnek.

Úgy érzem, hogy visszaigazolások nélkül is az vagy, akinek születtél. Pont úgy élsz és pont az lehetsz, mint akinek születtél. Egyszer láttam, egy videót Dr Wayne Dyer-el, aki arról beszélt benne, hogy amikor megfogantunk akkor minden tökéletes volt, hiszen mindent elrendeztek nekünk odafentről. Ott az anyaméhben, minden felelősség még az Istené, (vagy forrásé ő így nevezi) volt és miután megszülettünk, átadta nekünk szülőknek azt a felelősséget, hogy ránk bízza a megszületett gyermeket. Elgondolkodtatott engem is ez a gondolat. Hiszen, akkor mi vagyunk azok, akik hamis képekkel és tettekkel tömjük tele gyermekink fejét. Kialakítva azt a rendszert is, hogy egyedül képtelen vagy létezni a világban. Számos példát sorolhatnék a család, az iskola, a munkahely területeiről, de kevés lenne a karakter hozzá. Fogyasztói társadalomban élünk, ahol fogyasztói mérce szerint ítéltetünk meg társadalmi szinten is. A férfi társadalom elgyengülésének valódi oka, pont ugyan az, ami az egyedülléttől való félelem valódi oka. Majd mások megmondják ki vagy és mire vagy képes és akkor leszel értékes, ha ezt ők visszaigazolják. Egyedül értéktelen vagy a társadalom szerint, mert ezt az évek alatt szépen beléd is kódolták minden területen. Vannak dolgok, amiket valóban csak társas módon tudsz elérni, élvezni és együttműködésben építeni, de az egyén, mint az egyedüllét alapja, csak akkor tud építővé válni, ha törekszik a függőségeit csökkenteni a társadalmi és egyéni visszaigazolásoktól való megfeleléstől.

Azt hiszem elérkeztünk a Mátrix című film egyik alap gondolatához, hogy melyik kapszulát választod. Az egyik a valóság, ami a nehezebb út, a másik egy olyan tökéletes világ, ami sosem volt és lesz a tiéd, mert csak illúzió. Abban a pillanatban kiiktat, ha tudatodra ébredsz, mert a tudatos ember a fogyasztói társadalom ellensége.

Egyedül Lenni önmagaddal a legszebb és legcsodálatosabb dolog a világon a szó átvitt értelmében, mert amikor a tükörbe nézel, ott nincs rajtad kívül senki, aki jobban visszaigazolhatná a valóságot. Amit a tükörben látsz, az vagy Te. Tenni magadért, az tenni egy olyan világért, amiben az egyedüllét nem félelem, hanem belső erőgenerátor. Ott lesz lehetőséged, megismerni magad és lehántolni a hagyma héjakat, amiket rád növesztett a hamis illúzió világ és szereplői, aki benne vannak. Befonták a tested és a lelked olyan módon, hogy a legtöbben nem tudnak megszabadulni tőlük. Viszont, amikor az ember megfogan és amikor az elmúlás pillanatát éli, van a legközelebb földi létében ahhoz, hogy tiszta maradjon az egyedüllétben önmagával. Ott együtt létezel harmóniában egy lénnyel, akit úgy hívnak önmagad. De mi van közötte? A köztes tartalomért (az életedért) Te tehetsz és Te változtathatsz most is rajta. Mások nem tudnak a Te egyedüllét érzésed feldolgozásán segíteni jobban, mint ahogyan Te tudsz önmagadnak. Hidd el minél tudatosabban és minél mélyebbre ásol a lelkedben és tudatodban, már nem fogsz félni az egyedülléttől, mert rádöbbensz, hogy sosem voltál és vagy egyedül. Te mindig is magadban voltál, önmagaddal. Mindenki más csak társad az egyéni életed feladatában, amivel megérkeztél és az úton, amin jársz. Azaz életed kiindulási pontjától a célig, valójában ebben a formában léteztél és minden / mindenki más csak ajándék és lehetőség, amit kaptál hozzá, hogy az lehess, akinek születtél, még ha elsőre néha nem is így tűnik...A kérdés az tudsz e hálás lenni azért, amit kaptál, hogy ma az lehess, aki vagy? Mert, minden és mindenki a Te fejlődésedért az, és olyan amilyen az életedben. Csak még nem ébredtél rá. Nyugi elsőre mindenki hárít és tagad. :)...Mit kell tenned?

Most, hogy már kellően utálsz, legszívesebben elküldenél melegebb éghajlatra, vagy épen egyet értesz, vagy csak elgondolkodtál azon vajon veled is tényleg így van, akkor meghívnálak egy játékba?

A szövegben biztosan észre vetted, vagy ha éppen nem akkor nem túl bonyolult módon elrejtettem piros betűket. Ha ezeket sorba rakod, akkor kiad számodra egyfajta szóösszetételt.

Megvárom...

Sikerült?

Szóval, valahogy így tudod megkeresni életed kulcsfontosságú pontjait is magadban. Ránézel egy ilyen szövegre egyben sok karakter, de ha jobban megfigyeled, akkor világítanak azok a pontok benne. A saját életed meghatározó pontjait, ha kiemeled egy pillanatra és egymás után rakod őket, akkor kiadják neked azt a képletet, miért félsz akár az egyedülléttől, akár miért tartasz ott, ahol éppen tartasz? Bonyolultabb dologra és megfejtésre számítottál? Nem az hidd el, csak tenni kell érte és időt szánni magadra ezt hívják úgy, hogy elindulsz a tudatosság útján, mert a saját életedben is ott van minden megoldás. Tudod pont ez a lényeg, hogy már annyira elhitette veled ez a "mátrix" világ és szereplői, hogy a döntések előtt át kell esned egy többkörös agyi maszturbáción magaddal és másokkal, hogy élvezhesd a saját életed, hogy mire a végére érsz már elhiszed, hogy Te egyedül képtelen vagy létezni nélküle. Néha a legnyilvánvalóbb dolgokat a legnehezebb elfogadni, vagy a nyilvánvaló világító pontokon könnyen túlsiklasz, pedig azok jeleztek / jeleznek neked, amikor odaértél / odaérsz hozzájuk csak rávettek, hogy csukott szemmel járj! Ne feledd, mindenki és minden üzenetet hoz és tükröt tart neked rólad amivel és akivel találkozol a mindennapjaidban, csak eddig erre ilyenformában lehet még nem gondoltál, vagy nem figyeltél? A tudatosság felé vezető útnak négy szintje van a TUDNI, MERNI, AKARNI, TENNI, Isten hozott a Level 1 szinten, tarts velem! ;) Ne félj tőle és láss! Fedezd fel a jeleket! Sok sikert az utazáshoz! ;)

 Egy kis gondolatébresztő mások tollából útravalóul....

Oriah Hegyi Álmodó
indián törzsfőnök verse

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és, hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, hogy megkockáztatod-e,
Hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
Az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni a fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
Hogy vadul tudsz-e táncolni és hagyni, hogy az extázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk
az emberi lét korlátaira.
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tieddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak , hogy „IGEN”!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
És, hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

Amennyiben tetszett a téma, vagy elmondanád a véleményed akkor ne fogd vissza magad és kommentelj! Segíts Te is azzal, hogy elmondod, hogyan élted meg, vagy éppen éled meg az egyedüllétet! Maradj velem és kövesd a témákat napról, napra! Köszönöm az idődet! ;)

 

Címkék: Férfi