Apukám egy szuperhős

8035ce3217c7421df67027b145ce4087--super-dad-dads.jpg

Minden gyermek születése egy apa számára különleges kihívásokkal jár és minden apa egy új csodát lát gyermekében. Persze csak idővel jövünk rá, hogy gyermekünk a legnagyobb tanító az életünkben és igazi szuperhős feladat megtartani a csodát, ahogyan és amit belénk látnak ők. Hogyan tekintenek ránk mégis? Erre a kérdésre kerestem a választ mai cikkemben, tarts velem!

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a kisebbik fiam igazán nagy Marvel szuperhős rajongó és mindent imád és tud a klasszikus szuperhősökről. Pókemberről, szupermenről és társaikról. Azt viszont koránt sem gondoltam volna, hogy egy fura felfedezésben lehet részem ezzel kapcsolatban. Történt, hogy az utóbbi időben sokszor és sokat kezdett hasonlítgatni, különböző szuperhősökhöz, főként a reggeli ébredés után. – Apa, ma Te vagy Batman. – mondta. Majd másnap – Apa, Te olyan vagy, mint Hulk – mondta. Aztán szépen lassan átestünk mindegyik szuperhős alakján, amit eleinte szimplán csak gyermeki cukiságnak tartottam és persze megsimogattam érte a buksiját és nagyokat nevettünk rajta. Aztán el kezdett kicsit foglalkoztatni a gondolat, hogy miért mondogatja nekem ezeket folyton?

Azt vettem észre, hogy minden napom aznap olyan fura volt, mint a szuperhősök karaktere. A Hulk, ugyebár dühbe jön, agresszív lesz és tombol. No, azért én nem tomboltam, de kétség kívül, az a napom elég idegesre sikeredet. Ahogyan egyre mélyebbre kezdtem ásni a témában - és csak halkan jegyzem meg itt ennél a résznél, hogy magam is szuperhős rajongó vagyok – azt vettem észre, hogy azon szuperhősök karaktereit öltötte rám a fiam, amit éppen érzékelt rajtam a reggeli készülődés közben. Hát, meg kell mondjam nektek, a felismerés földbe döngölt. Itt egy kis maszat, falat kölyök és milyen tisztán lát engem, milyen tisztán érzékeli minden érzelmi rezdülésemet és kirohanásomat és milyen zseniális módon von párhuzamot az általa jól ismert szereplőkkel? Azt meg még zseniálisabban teszi, ahogyan azt közli is a maga szeretetteljes és ártatlan ábrázatával. Arról már nem is beszélve, hogy mindezen én jókat derültem és ő is nevetett velem, de valószínű nem azért amiért én, hanem inkább azért, hogy "apám Te mennyire sötét vagy, hogy nem értesz engem"?

Szóval miután ráébredtem erre a frázisra sok mindent átírt bennem ez az érzés és eddig is tökéletesnek hitt apaságom nimbusza összeomolni látszott egy egyszerű hasonlat tenger miatt. Mondhatni letaglóztak ennek a picurka embernek a szeretet megnyilvánulásai. Feltettem hát magamnak a kérdést. Valóban ennyire tökéletesen látnak bennünket apákat a fiaink, lányaink? Miért nem figyelünk rájuk mini tanítókra jobban? Miért akarjuk a megvilágosodott hős alakot magunkra ölteni és mi megmondani nekik, hogyan is lássanak bennünket, miközben náluk tisztábban senki nem érzékel bennünket?

Hát igen uraim, drága apatársaim a gyermekeink, igen is látnak mindent és érzékelnek minden érzelmi energiát, amit kibocsájtunk magunkból. Vannak láthatóak is, amilyen például a harag, vagy a dühkitörés, de ilyen az amikor mosolygunk, közben sírunk belül a sok-sok bennünket érő nehéznek tűnő küzdelem miatt. Ne legyenek illúzióid, ők látnak bennünket, mindenkinél tisztábban. Valóban az ő szemükben születésüktől fogva, mi vagyunk azok a szuperhősök, akikre felnéznek és csodával tekintenek. Éppen ezért sem mindegy, hogy mennyire vagy velük őszinte? Hidd el, ha nem akarod ledegradálni őt, hogy csupán egy gyerek és úgy sem értene meg, akkor másképp fogsz látni mindent. Légy bátor és avasd be minden érzésedbe, megélésedbe. Az csak a régi kor hülye beidegződött mondta, hogy egy férfi sohasem sírhat és nem mutathat gyengeséget. Persze nem is azt mondom, hogy hisztis picsát játszva rinyálj neki, hanem mesélj neki arról, miért vagy szomorú és miken mész keresztül legbelül, miért vagy boldog és hogyan éled azt meg? Itt kezdheted átadni, majd neki Te is a pozitív apaképet! El sem hiszed, mennyire sok fegyverrel ruházod őt fel ilyenkor az életre, hiszen mindent úgy fog majd kezelni, mint ahogyan Te is tetted vele!

Neki Te mindig az ő szuperhőse leszel, ha nem akarsz neki hazudni, ha nem akarod megjátszani magad előtte fölöslegesen, ha tiszteled és szereted a családodat, (és nem vered, ordítasz az anyjával stb.). Benne csak Te rombolhatod le a szuperhős ikont, amit rólad alkotott kicsi korától fogva. Nem elég, hogy megmutasd az erőd, hanem légy ott, amikor neki van rád szüksége és úgy, ahogyan ezt ő igényli. A szuperhősök mindig ott teremnek, amikor szükség van rájuk! Gondolj csak bele, hogy milyen lenne, ha Batman azt mondaná, hogy tudom, hogy éppen meg kéne mentenem valakit, de húzzon el a sunyiba, mert éppen fontos Facebook értesítésem érkeztett és válaszolok rá gyorsban. Majd még egy óra múlva is ezt tolná...Ne úgy tedd mindezt, ahogy Te azt elképzelted, hogy neki mit kéne csinálnia a Te fejeddel, hanem érezd, mire vágyik a szívével igazán. Aztán csodálkozol majd rajta, hogy ahogyan felcseperedik, olyan messze kerülsz a szuperhős ikontól, hogy Te leszel az az ember, akire csak lelki nyomorként tekint majd? Persze Te nem érted, mert milyen baromi jó apa voltál? Dolgoztál érte egész életedben, enni adtál neki, iskoláztattad, mindent megadtál neki pénzben, amire vágyott, a hálátlan kölyke! Mégis távol vagytok egymástól…

Felejtsd el a megszokott dolgokat, a szüleid beléd égetett régi kliséit, amelyek negatívak a férfiasságról! Figyelj rá, de ne csak a szemeddel, hanem a szíveddel is és egyre jobban fogod érteni őt, mit is akar mondani! Ne akard helyette befejezni a mondatot, ha beszél hozzád! Hagyd, hogy kifejezze a saját nyelvén feléd, mit szeretne mondani! Ha befejezd helyette olyan, mintha nem tisztelnéd meg őt annyira, hogy meghallgasd, mert te azt is jobban tudod, mit akar mondani hisz az apja vagy, vagy nem? (bullshit) Tanulj meg hallgatni, amikor játszol vele és figyeld, ahogyan vezet téged. Játssz vele sok-sok szerepjátékot, amelyben bármivé válhattok együtt akár, mint Batman és Robin. Kezeld őt társként és ne feladatként. Ne akard letudni a vele töltött időt. Ez is pipa. Hidd el, ha ezt a sok - sok kis apró figyelmességet megteszed felé, bármilyen nehéz napod volt is, mert ebben viszont Te vagy a felnőtt, hogy kezeld, akkor minden más lesz! Észre fogod venni, hogy számára nálad erősebb, tökéletesebb, őszintébb, szeretetteljesebb és nagyobb példakép szuperhős nem is létezhetne sohasem. Törékeny dolog a bizalom! Akarod, hogy bízzon benned? Először neked kell elfogadnod őt olyannak, amilyen! Utána várj el bármit is tőle! A lényeg a szeretet…ne feledd ő tisztán lát és érzékel téged, ne hazudj magadnak soha többé és lásd meg Te is őt, tiszta önvalójában olyannak, amilyennek adta neked az ég! Ő a legnagyobb ajándék az életedben...

Amennyiben tetszett a téma, vagy szívesen mesélnél a megélésedről a témával kapcsolatban, akkor ne fogd vissza magad és kommentelj! Köszönöm, hogy velem vagy és köszönöm az idődet! ;)

 

Címkék: Apa